Az ekcémás tünetek bármilyen életkorban jelentkezhetnek, ugyanúgy érinthetik az idősebb generáció tagjait, mint a serdülőket vagy a fiatal felnőtteket. A panaszok hasonlóak, de azért lehet sajátosságokról is beszélni. A kamaszoknál a hormonális változások, a felnőtteknél a különféle allergiák, fertőzéses megbetegedések és krónikus betegségek is befolyásolhatják azt, hogy mekkora területen és milyen módon jelenik meg a bőrprobléma. Akárkit is érintsen az ekcéma a családban, fontos a kollektív odafigyelés – legyen szó a gondozásról vagy éppen az életvezetési szokásokról –, hiszen ezzel nemcsak lelki támogatást nyújthatunk, de segíthetünk a tünetmentes időszakok meghosszabbításában is. 

 

          

 

Segítség az ápolásban
Ha gyermekünket, házastársunkat, esetleg idős szüleinket érinti az ekcéma, fontos tisztában lennünk azzal, hogy az érzelmi megerősítés mellett milyen módon segíthetünk nekik a tünetek enyhítésében, illetve a tünetmentes időszakok fenntartásában. Az egészséges életmód kialakítása mindannyiunknak fontos, hiszen az, hogy mit eszünk és mit iszunk, jelentősen hozzájárul a bőrünk állapotához. Ebből egyértelműen következik, hogy a bőrproblémával küzdő családtag étrendjére még inkább érdemes odafigyelni, időt és energiát fordítani. 

Fontos, hogy a szintetikus anyagok helyett válasszunk számukra puha pamut- és vászonholmikat. Mindemellett az összes ruhadarabot, ágyneműt, törülközőt mossunk olyan mosószerrel, amely nem tartalmaz színezéket és erős illatanyagokat. Ha az öltözködésről van szó, kerüljék a szoros szereléseket!

Használjunk természetes összetevőjű, illetve illatmentes kozmetikumokat és bőrápolókat! 

Gondoskodjunk a megfelelő szellőztetésről, és igyekezzünk állandó hőmérsékletet és páratartalmat fenntartani a lakásban.

Figyeljünk arra, hogy az érintett ne kerüljön olyan helyzetekbe, melyek a bőr kiszáradását okozhatják. A klóros víz, a hosszú fürdőzés, a hűvös és szeles időjárás mind ronthat a helyzeten. Az elmúlt hónapokban gyakran használt kézfertőtlenítők sem épp ideálisak bőrproblémával élők esetében. A megoldás, hogy segítsünk, és emlékeztessük őket a hidratálás fontosságára. Az ekcémás bőr rendszeres, napi szintű ápolására ma már remek készítményeket kaphatunk a patikákban, de minden esetben érdemes tájékozódni, így elkerülhetjük azokat a termékeket, melyek rontanának a helyzeten, súlyosbítanák a tüneteket. 

Kiváltó okok sora
 - tartósan stresszes életmód (hajlam esetén főként)
 - parfümök és különféle kozmetikumok, tisztálkodási szerek használata
 - tisztítószerek, öblítők használata
 - erős izzadás
 - allergia pollenre, állatszőrre, poratkára, penészre, porra
 - bizonyos élelmiszerekkel szembeni érzékenység
 - baktériumok és gombák elszaporodása a bőrön
 - műszálas ruhanemű, állati eredetük miatt a gyapjúholmik
 - dohányfüst
 - extrém hőmérséklet, magas páratartalom
 

Forrás: almapatika.hu